A részvételre buzdított Kelemen Hunor Csíkkarcfalván
Szülőfalujában, Csíkkarcfalván adta le szavazatát a vasárnapi helyhatósági választásokon Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke. A sajtó képviselőinek azt nyilatkozta: a stabilitásra szavazott.
„Nekem itt Karcfalván nagyon egyszerű dolgom volt. A folytonosságra, a fejlődésre szavaztam. Arra, hogy folytassuk a megkezdett munkát Karcfalván illetve a megyében, hogy az életminőséghez megfelelő feltételeket javítani tudjuk” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a hamarosan következő parlamenti választásokat megelőzően a helyhatósági voksolás a „politikai stabilitáshoz vezető út első lépése lehet”.
Kelemen Hunor kiemelte: a magyar identitás szempontjából olyan fontos területekért felelősek a helyi önkormányzatok, mint az oktatás, vagy a különböző kulturális intézmények fenntartása. Hangsúlyozta: a megyék vezetése kapcsán is fontos a mostani választás, hiszen a megfelelő megyei és települési együttműködés nélkül nincs haladás, fejlődés.
Az elnök a részvételről elmondta: fontos, hogy a magyarságnak legitim önkormányzatai legyenek, minél nagyobb szavazatszámmal a hátuk mögött. „Ezért mindenkit arra buzdítok, hogy menjen el szavazni. Betartva a szabályokat nincsen semmilyen egészségügyi kockázata a szavazásnak” – szögezte le Kelemen Hunor.
A helyhatósági választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni